Téved Falus András akadémikus, amikor kritizálja az Alaptörvény-módosítást, mivel az ember férfi és nő

Faluséknak a számaik és az elméletük is rossz. Szilvay Gergely írása.

Vajon miért szólnak bele bölcsészek Falus András dolgába, amikor ő mint akadémikus épp megállapítaná, hogy az ember nem csak nő vagy férfi, mint az az alaptörvényben áll?
Falus András genetikus-immunológus akadémikus azt nyilatkozta a Klubrádióban, hogy az, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, „biológiailag, tudományosan ez egyszerűen nem igaz”. Szerinte „van a két szélsőérték, hogy ilyen informatikában használt szavakkal fejezzem ki magam, tehát a férfi, akinek olyan szexkromoszómái vannak, amit úgy nevezünk, hogy XY, és van a nő, akinek XX szexkromoszómája van.
De ezenkívül rengeteg átmeneti alak van.”
Keddi cikkemben számos szakembert idéztem, köztük Laura Hayes amerikai klinikai szakpszichológust, Paul Hruz gyermekendokrinológust, biokémikust és filozófust, valamint a neurobiológus Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic közös tanulmányát, hogy cáfoljam Falus álláspontját, rámutatva, hogy mind a számok tekintetében téved, mind az az álláspontja, miszerint sok az átmeneti alak, amik pusztán csak átmenetek, téves.
Ezt is ajánljuk a témában
Faluséknak a számaik és az elméletük is rossz. Szilvay Gergely írása.
Szóval a helyzet az, hogy a természettudósok közt is vita van,
így nem mondhatnánk, hogy Falus álláspontja A Természettudomány Álláspontja.
Emellett azonban van egy fontosabb szempont is. A kora újkorig egységben szemlélték a tudományágakat, a filozófia szerves részét és keretét képezte a fizikai világról való gondolkodásnak is. Különböző okokból ennek a kora modernek véget vetettek (kösz, Bacon és társai), és még később a felgyülemlő tudás, meg a felgyülemlő megválaszolandó kérdések az extrém szakosodás felé terelték a tudósokat. Sok természettudós ugyanakkor belső igényből fakadóan többé-kevésbé tájékozott filozófiai kérdések tekintetében is, főleg, ha azok érintik a szakterületét, vagy a területe átmeneti. Tény és való: sok bölcsész pedig nem elég tájékozott természettudományosan.
Azonban az általános korszellem az, hogy a természettudósok inkább negligálják a komoly filozófiai gondolkodást, beleragadva abba az amúgy rég meghaladott pozitivista eredetű szemléletbe, hogy a fizikai világ magyarázza önmagát, más tudástípusok pedig érvénytelenek, csak a természettudományos tudás az igazi tudás. A tudományfilozófia rég túltette magát ezen az állásponton, már csak azért is, mert bizonytalan a természettudomány határainak meghúzása.
Persze az is lehet, hogy filozófiától való tartózkodást a félelem magyarázza. Étienne Gilson francia filozófus szerint ugyanis
a tudomány nem teheti tönkre a metafizikát, fordítva már egészen másképp áll a helyzet: a metafizika tudniillik képes romba dönteni a tudományt.”
Hozzáteszi: „a tudomány tulajdonképpen meg akarja büntetni a metafizikát azért, hogy oly hosszú időn keresztül beavatkozott a fizika és biológia dolgába.” És van még egy erős kijelentése is: „a küzdelem áldozata persze mindkét esetben egy és ugyanaz: az emberi tudat.”
A tudatig most nem ugornánk el, csak a szisztematikus gondolkodásig. Amikor a természettudós a tudását valamiféle összefüggő egésszé szervező absztrakciós szinttel találkozik, egyre inkább kénytelen filozofálni. Persze leginkább tudományos elméleteket alkot, többnyire úgy, hogy azt reflektálatlanul beleilleszti átfogó világképébe. Ez lényegében mindenki így csinálja, nincs ebben semmi meglepő. Meg hát eleve:
a természettudomány több ki nem mondott filozófiai előfeltevésen alapszik, mint hogy a világ rendezett, megismerhető, és így tovább.
De az olyan kérdések, mint amilyenben Falus András állást foglalt, nem csak természettudományos kérdések. Azok is persze. Amikor azonban az interszexualitást vagy bármi hasonlót magyarázzuk, és állást foglalunk annak ügyében, hogy az puszta variáns vagy rendellenesség, akkor nem leíró, hanem normatív állítást teszünk, és a filozófiai antropológia területére tévedünk. Itt pedig beüt egy csomó olyan szempont, melyek bizony filozófiaiak. Mire valók a szervek? Azok puszta anyaghalmazok, vagy van normális működésmódjuk? Mire való a szervek összessége, a szervezet egésze? Az ilyen kérdésekre adott válaszunkat erősen meghatározza a világ- és emberképünk, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.
A természettudomány választ adhat a fizikai-biológiai világ hogyanjaira, de a miértjeire nem.
A természettudomány eredményei valamiképp illeszkednek az emberről alkotott tágabb, összetettebb, elvontabb felfogásunkba. A Falus-féle felfogás szerint ami veleszületett, az normatív, ám ez a kijelentés nem magától értetődő, ezért idéztem a szervezet működésére vonatkozó gondolatokat. És mert akkor minden veleszületett rendellenesség normatívvá avanzsálódna.
A célszerűség avagy végső ok elképzelését a világ varázstalanításának aktusaként Francis Bacon és társai kivonták a forgalomból, felesleges és terhelt metafizikai fogalmat látva benne, ami úgymond akadályozza a tudomány fejlődését. Ezzel azonban olyan problémákat kreáltak, amelyeket azóta is a filozófia nagy, „hagyományos”, megoldatlan misztériumai közt tartanak számon. Pedig semmi hagyományos nincs bennük, egyszerűen csak vissza kellene illeszteni egy fogalmat és elképzelést a rendszerbe. Szóval a természettudomány modern filozófiai impotenciájának a filozófusok is okai, legalábbis néhány koramodern filozófus.
Ahogy Gilson fogalmaz: „ha elfogadjuk a célszerűséget, mint a magyarázat lehetséges princípiumát, akkor azzal a tudós olyan láncszemet fűz be törvényeinek rendszerébe, amely a többitől teljesen eltérő természetű. Ezzel egybefonja az organizmusok létezésének metafizikai okait a fizikai okokkal, amelyeket egyrészt struktúrájuknak, másrészt azok működésének kell kijelölnie.” Hozzáteszi: „a modern tudósok merő jelenségek világában élnek, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha abban élnének; ebben a világban a jelenségek voltaképpen nem mások, mint a semmi megjelenései. Azért, mert
a végső ok fogalma tudományosan steril, semmi sem indokolja, hogy kizárassék onnan, mint metafizikai princípium.”
És akkor az interszexualitás és más antropológiai kérdések is hirtelen tisztán elhelyezhetők a világ rendjében, kimondott normatív megfontolások mentén. Antropológiai kérdéseket, benne a genderügyekkel, nem lehet pusztán természettudományos módon megoldani, valamiféle misztikus „tényalapon”. A tények ugyanis nem beszélnek önmagukért, és amikor állást foglalunk abban, hogy például mi normális, mi rendes és mi rendellenes, óhatatlanul filozófiai kérdésekre adunk választ. Így aztán a bölcsész és a természettudós beleszólhat egymás dolgába (kellő tisztelettel), és kénytelen is beleszólni egymás dolgába.
Nyitókép: AI-illusztráció
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
Ideje volna észrevenni, hogy minek is tapsolnak oly sokan mostanában. A kötelező érvényű felismeréseknek, mondanám most finoman és visszafogottan.